Blog

Társasházi ebtartó szabályok

A Fővárosi Törvényszéken iránymutató döntés született, ami minden társasházi Szervezeti Működési Szabályzatban meghatározott házirendre érvényes.

Dr.Pozsonyi Anikó ügyvéd közzétett nyilatkozata alapján:

Egyes társasházak, az utóbbi időben több esetben módosították úgy a Szervezeti Működési Szabályzatukat, illetve házirendjüket, hogy megtiltották, illetve korlátozták a magánlakásban tartható ebek számát, noha a 41/2010(II.26.) Kormányrendelet és az azt értelmező alkotmánybírósági, illetve kúriai döntések már elvi éllel mondták ki, hogy ebtartás darabszámra nem korlátozható.

Az Alkotmánybíróság az önkormányzati rendeletek vonatkozásában már korábban egyértelművé tette, hogy a jogszabály országos hatáskörű, azzal ellenkező tartalmú önkormányzati rendelet nem születhet, arra azonban még nem volt precedens, hogy bárki a társasházi SZMSZ-t elfogadó közgyűlési határozatot támadta volna meg hasonló okból.

2017. március 2-án JOGERŐS ítélet született a Társasházi törvény 17.§ (1) a ) helyes értelmezéséről aminek lényege, hogy a társasházi SZMSZ csak azt tilthatja meg, hogy a lakó magánlakását, nem lakás, hanem pl. irodai célra használja, vagy hasznosítsa. Még ebben az esetben is az SZMSZ-ben pontosan meg kell határozni, mely célra nem hasznosítható, de ezt is csak a jövőre nézve. Ilyen lehet pl., hogy magánlakásban nem működhet nagy forgalmú iroda, üzlet, vagy más nyilvánvalóan nem lakáscélú tevékenység.

Az, hogy ki, mit tart a lakásába magánügy. Az alkotmány felülírja, így sem az önkormányzat, sem a társasházak lakói nem korlátozhatják a lakásban tartott kutyák számát, erről csakis a lakó dönthet!

Amennyiben valaki azt állítja, hogy a tevékenység zavaró, birtokháborítási pert indíthat, amiben azt bizonyíthatja, hogy a tevékenység szükségtelen mértékben zavaró.